A céget Koltai
Péter okleveles gépészmérnök
irányítja. Édesapja és nagyapja szerelőmesterek voltak, így ő, mint a
harmadik generáció képviselője kapcsolódott be az elődök által
megalapozott tevékenységbe.
1971-ben szerzett oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki
Karának épületgépész
ágazatán. Még ebben az évben lett önálló víz-, gáz-, fűtésszerelő
kisiparos, majd a későbbiek során 4 éven át a MARABU
Épületgépészeti GMK vezetőjeként tevékenykedett. 1986-tól az USA-ban
dolgozott, ahol angol nyelvtudását tárgyalási szintre fejlesztette.
Hazatérése után alapította a KOLTAI
P. ASSN. BT. épületgépészeti céget, melynek
azóta is tulajdonosa és vezetője.
Tagja a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarának (Nyt.sz.: 01-5723), ahol teljeskörű
(vízellátás, csatornázás, fűtés, hőellátás, gázellátás, lég- és
klímatechnika) Épületgépész-mérnöki
Szakértő G-Sz, és Épületgépész-mérnöki
Tervező G-T bejegyzéssel rendelkezik, továbbá az
Igazságügyi Minisztérium által kibocsátott és nyilvántartott Igazságügyi Szakértői igazolvány (Nyt.sz.: 007294) és a Budapest
Főváros Közigazgatási Hivatala által kiadott, illetve a Magyar Mérnöki
Kamara által nyilvántartott Felelős
Műszaki Vezetői engedély birtokosa. Vizsgához kötött arcképes gázszerelői igazolványát
a GKM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala adta ki.
1996
óta tagja az Építéstudományi Egyesületnek. 1998-tól a KÉOSZ tagjaként
részt vesz annak munkájában. 1999-től a Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara Szakképzési Szakértője. 2001-ben az ÉTE rangos szakmai
elismerésben részesítette: Macskásy
Árpád Díjat kapott.